Istenek és isteni lények
Azt már láthattuk, hogy a multiverzumban nem csak halandó lények élnek, és valószínűsíthető az is, hogy a multiverzumok és az intelligenciával rendelkező lények kialakulásához valamilyen felsőbb hatalomnak köze lehet, persze az evolúció mellett is.
CSAK AZ EMBER URALKODHAT A FÖLDÖN?
A válasz egyszerű: nem. A Marvel Multiverzum sokoldalú, így az evolúció mellett más utak is megnyíltak afelé, hogy a szemlélődő isteni lények belenyúljanak a teremtésbe. Az egyik ilyen volt az evolúciós beavatkozás, ami azt jelentette, hogy valaki/valakik belenyúltak az evolúciós folyamatba, így az éppen fejlődésben lévő lények egy kicsit másképp értek az útjuk végére.
Más realitásokban olyan szinten történt a beavatkozás, ami már átalakításnak mondható, hogy az adott Föld uralkodó lénye nem is az ember lett. A Marvel berkein belül létezik olyan világ, ahol állatok bírnak emberi intelligenciával, megint máshol az evolúció megállt, és a Föld szó szerint a majmok bolygójává vált. Az 1090-es Földön például az emberiség egyetlen elme, és mindenki úgy él és mozog, mint a hangyák a bolyban, az 1137-es Földön fejlett gondolkodással bíró humanoid rovarok irányítanak, de meg lehet említeni Howard, a Kacsa világát is, ahol mindenki kacsa.
HOGYAN JÖTTEK LÉTRE AZ ISTENEK, ISTENI LÉNYEK?
Egy isten sokféleképpen létrejöhet.
A nagy hatalmú istenek, akik akár egy csettintéssel mindent az ég világon el tudnak pusztítani a világ alakulása által jönnek létre, vagy csak egyszerűen megjelennek. Valójában bele se lehet gondolni abba, hogy például Egy Mindenek Felett (One Above All) hogyan is jött létre, vagy "született", hiszen ő már maga a "mindenség" létrejötte előtt ott volt a sötétségben.
A hierarchiában alattuk lévő istenségek vagy megszületnek, vagy az adott intelligens faj szükségéből jönnek létre. Ilyen az, ha két isteni lény romantikus kapcsolatot él, és megszületik a gyerekük, vagy a gondolkodni bíró lények elkezdenek valamiben, valakiben hinni, megjelenik a vallás, és ezáltal a vallás istene is.
Sok vita folyt azon, hogy az, aki valamilyen isteni lénytől vagy valamilyen baleset által képességre tesz szert, az isteni lénynek számít-e. Nos, akinek olyan a képessége, az annak számít, de nem istennek.
És mi a különbség az isten és isteni lény között? Az istenek általában valaminek, valamely népnek az istenei, az isteni lények pedig isteni hatalommal bíró teremtmények, akik erejüket jóra vagy rosszra használják.
ISTENEK, ISTENI LÉNYEK, HALANDÓK HIERARCHIÁJA A MULTIVERZUMBAN
Lássuk szépen sorjában felülről lefelé haladva, hogy hogyan is épül fel az istenek hatalmi sorrendje a multiverzumot jelképező piramis csúcsából haladva lefelé:
- Egy Mindenek Felett (One Above All), aki mindent látó tekintetével a teljes multiverzumot belátja a Külső Ürességből, a Végtelen Szakadék szélén állva, és a Végtelenség Szívének őrzője.
- az Ürességben az Egy Mindenek Felett alatt áll a sorrendben a Végtelen Lét (Infinity), Nemezis (Nemesis), és a Végtelen Kövek (Infinity Stones) is ebben a régióban jöttek létre.
- ebben a Külső Ürességben, a Fehér Vad Űrben élnek még a Túlontúliak (Beyonders), a Kertészek (Gardeners), a Normalizálók (Normalizers), a Vizsgáztatók (Examiners), a Térkép Készítők (Mapmakers), de itt található még a Világok Könyvtára, amelyre a Fekete Hattyúk (Black Swans) vigyáznak.
- a Külső Ürességből lehet átjutni a Hátborzongató Űrbe, a Neutrális Zónába, ahonnan az Ősi Erő származik, aki az Omniverzum támaszkövét építette meg, de itt él még Neutronium, aki az Isoszféra létrehozója.
- bekerülve a Multiverzumba, találkozhatunk az Élő Szentháromsággal (Living Tribunal - Élő Ítélőszék), aki a Multiverzum Bírája is egyben és a Mindenség Bírájának a feje.
- itt élnek még a Marvel Testvérek, akik a Marvel Megaverzum megtestesítői - az ő nevükhöz fűződnek a DC vs. Marvel sorozat történései, amikor is a két képregényvilág hősei és gonoszai egymás ellen küzdöttek meg, hogy eldöntse a testvérpár, hogy ki a jobb, emellett nekik köszönhető, hogy létrejött az Amalgám Univerzum, ahol a DC és Marvel szereplők egyesültek.
- itt ügyködnek még a Multiverzum Sebészei is, a Fekete Papok (Black Priests).
- alattuk a Félelem Lordok Közössége, avagy az Ördög Pártfogói, és az Isteni Fejek Közössége található.
- itt dolgozik még az Omega Tanács is, amelynek tagjai a 616-os Föld formálásával foglalkoznak, de itt él még a Realitás Szférája, a 616-os Föld Remetéje is.
- az Áloműr választja el a felsőbb réteget az Elvontaktól, akik az Univerzum Éteri Megvalósítóitól: Káosz, Rend, Bosszú, Szükség, Egyensúly, Szerelem, Utálat, Kezdet, Teremtés, Anomália, Istenség, Sors, Idő, Zsákmányolás, Jogosság (ide tartozik Galactus), Idegen, Lehetőség, Pusztítás - Abraxas, a három Fura Nővér - Szépség, Igazság, Báj, a Magányosak - Empátia, Dicséret, Hasznosság, Entrópia, Robbanás, Gravitáció, Vízkereszt, Ellenségeskedés, Eon (ő az Eonverzum irányítója is).
- ebben a szférában élnek még a Határtalanok és a Megtestesülések, az Élő Fraktálok - mint például Antropomorpho.
- egy újabb mélységi menet után elérünk az Univerzumba, aminek élén az Élet Erői található - az Isteni Erő, a Végzet Erő, Mágia, Káosz Mágia, de itt testesülnek meg az Kozmikus Erők is (Káosz Erő, Sötét Erő, Főnix Erő, Enigma Erő).
- itt már nehezebben tudunk hierarchikus sorrendet felállítani, hiszen az Univerzum nagyon nagy, és tele van istenekkel, isteni lényekkel, de talán a következők a sorban az Égiek, akik az Univerzum építői és rombolói.
- őket követik az Univerzum Vénei, az Univerzum első intelligenciával bíró lényei.
- itt élnek az Időn Túliak, akik magyarul az időn kívül élnek - az Idő Jogosultak, az Idő Vigyázók, az Időtörők és Időkeverők.
- ide sorolhatóak a Kozmikus Együttállás Ügynökei is - Tenebrous, Aegis, Antiphon, Brio, Diableri.
- a Szemlélők (The Watcher), akik jobban szeretnek az emberekkel foglalkozni.
- végre megérkeztünk a Földre, amelynek élén az Idősebb Istenek állnak - Oshtur, Hoggoth, Agamotto, Gaea, Isuus, Hyppus, Set, Sligguth, Damballah, Chton, Belathauzer, Y'Garon, Cleito, Adam K'ad-Mon, Atum.
- az Idősebb Istenek keveredéséből és az évmilliók elteltével ez a csoport kétfelé vált, az első csoport az Istenek.
- az Istenek csoportján belül vannak az Elsődleges Istenek - Crom, Mitra, Asura.
- szintén ezen a csoporton belül vannak az Ábrahámista Istenek és isteni lények - Yahweh, angyalok.
- utánuk következnek a Modern Istenek, akik megannyian léteznek a világban, hiszen ide sorolható minden olyan isten és isteni lény, akikben az embercsoportok hisznek - de talán a legismertebb közülük Thor.
- az Idősebb Istenek másik csoportja a Démonok, akik hierarchiában a gonoszságuk miatt állnak az Istenek szintje alatt.
- belőlük jöttek létre a Földi Születésű Pokollordok - Mephisto, Feketeszív, Sattanish, Thog, Hellstrom, Satana, akikkel egyenértékűek a Bukottak csoportja - Lucifer, Asmodeus, Beelzeboul, Olivier, Stoker.
- legalul vannak a ranglétrán azok a démonok, akik az emberi gyengeségnek és félelemnek köszönhetik létezésüket, a Lélek Démonok - Rémálom, Álomkirálynő, Álmodozó, Trauma, D'Spayre, Spite, Árnyék Király.
- a sorban a következők az Örökkévalók - Homo Immortalis, a halhatatlan emberek - Marvel Fiú, Ikaris, Gilgamesh, Thanos, Hüperion.
- alattuk rangban a Deviánsok - Homo Descendus állnak - Kro, Dromedan.
- az Embertelenek - Inhomo Supremis következnek - Fekete Villám.
- őket követik az Atlantisziak - Homo Mermani.
- a sorban a következők a Mutánsok - Homo Sapiens Superior.
- és végül mi magunk, az Emberek - Homo Sapiens.
- az emberek csoportja alatt olyan lények találhatóak még, mint az állatemberek, vámpírok, farkasemberek, deviáns kísérletekből létrejött lények, szörnyek (a Szörnyek Szigetének lakói).
- ha még lejjebb haladunk, akkor jutunk el a Mikroverzumba, ahol a Készítőkkel találkozhatunk, a ranglétrán alattuk pedig a Mikroverzum lakói találhatóak, de itt található még az Enigma Erő is
- még mélyebbre jutva már a Makroverzumban találjuk magunkat, ahol az Uni-Erő uralkodik
- a Negatív Zóna egy különálló világ, amolyan árnyékvilág, amit sokan Anti-Anyag Univerzumnak is elmondanak
Mint láthatjuk, mindennek meg van a maga irányítója, istene, uralkodója, vezetője. Azonban kimondható, hogy az Egy Mindenek Felett nevű istenség fölött IS áll egy Isten, aki megérdemli, hogy Az Istennek nevezzék. Az az ember, aki létrehozta ezt az egészet: Stan Lee.